A transzformátor alapvetően egy olyan, nem mozgó elektronikai eszköz, amely az elektromos áram feszültségét megváltoztatja. Alapvető haszna, hogy lehetővé teszi az áram nagy távolságokra történő szállítását gazdaságilag hatékony módon.

A transzformátor tehát az indukció elvén váltakozófeszültséget más váltakozófeszültséggé alakít át. Két tekercselése van, a primer tekercselést hálózatra kapcsoljuk, a szekunder tekercselést pedig a fogyasztóra kötjük. Látszólagos teljesítményét egy adattáblájáról VA-ekben olvashatjuk le. 

A közös vasmagon lévő két tekercs közül, ha az egyiket váltakozófeszültségre kötjük, a vasban keletkező váltakozó irányú mágneses fluxus a másik tekercsben váltakozófeszültséget indukál. Ha erre a tekercsre fogyasztót kapcsolunk, váltakozóáram indul meg az indukált feszültség hatására.

A transzformátornak zárt vasmagja van, hogy a mágneses erővonalak (fluxus) a jó mágneses vezetőképességű vasban záródjanak, és a szórt fluxus kicsi legyen.

A jobb oldali ábra a transzformátor elvi működését mutatja. Az U1 feszültségre kapcsolt primer tekercselésnek n1 menete van. A szekunder tekercs n2 meneteiben U2 feszültség indukálódik. Ha a szekunder oldalra R ellenállású fogyasztót kapcsolnak, a szekunder oldalon I2 áram indul meg, ami a primer oldalon lévő I1 árammal arányban áll. A feszültségek a menetszámokkal egyenesen arányosak, míg az áramerősségek a menetszámokkal fordítottan. 

A menetszámok viszonyát a transzformátor áttételének nevezzük. 

A transzformátorokra igaz tehát, hogy

1. A feszültségek viszonya egyenlő az áttétellel
2. Az áramerősségek viszonya a feszültségek viszonyainak reciprok értéke
3. A bemenő teljesítmény egyenlő a kimenő teljesítménnyel

A transzformátorok teljesítménye S voltamperekben (VA), illetve nagyobb transzformátoroknál kilovoltamperben (kVA) van megadva, ez a látszólagos teljesítmény. A transzformátor P, azaz hasznos teljesítményét úgy kapjuk, ha az S látszólagos teljesítményt megszorozzuk 0,8-al (ideális esetben cos fi-vel).

Az elektromágneses indukció törvényeit Michael Faraday angol fizikus-kémikus határozta meg 1831-ben. Faraday induktivitás-törvénye azt mondja ki, hogy amikor egy mágneses mező időben változik, elektromos mezőt gerjeszt. Ez az elmélet a transzformátorok működésének alapja. 

Az első olyan zárt vasmagú transzformátort, ami energiaátvitelre alkalmas volt, Déri Miksa, Bláthy Ottó Titusz és Zipernowsky Károly szabadalmaztatta 131 éve, Budapesten. Az alapvető lényege a szabadalomnak az volt, hogy az akkori, 100-150 voltos fényforrások működtetéséhez szükséges elektromos áramot a nagyobb távolságra való eljuttatáshoz meg kellett növelni a feszültséget. Ezt Thomas Alva Edison , az izzólámpa feltalálója két, sorba kötött dinamóval, vezetékes egyenáramú rendszerrel oldotta meg. 

Bláthy Ottó és Zipernowsky az akkor már létező nyílt vasmagos, soros kötésű megoldás problémáira rámutatva tovább folytatták a munkát, míg nem 1885. Január 2-án benyújtották szabadalom-kérelmüket egy párhuzamos kapcsolású, 1:1-től eltérő, tetszőleges áttételű váltóáramú induktorokkal működő elosztórendszerre. A transzformátor, mint kifejezés, ekkor született. 

Az általuk kifejlesztett transzformátor gyakorlatilag minden mai transzformátor alapja, működési elve ugyanaz, attól függetlenül, hogy számos egyéb fejlesztésen mentek azóta keresztül. Ahogy a transzformátorok rengeteg lehetőséget nyitottak az elektronikában, az irántuk támasztott igények is nőttek. Ilyen igény volt a nagyobb energiaszükséglet, vagy a szigetelés és hűtési problémák.

Forrás: Wikipedia, Elektromuzeum.Hu, Mult-kor.Hu